HTML

Friss topikok

Durumtészta vagy tojásos tészta?

2012.10.19. 15:50 :: tesztavilag

Tojásos tészta vagy durumtészta? Melyiket fogyasszuk?  És melyik az egészségesebb? Sokat hallottuk már ezeket a kérdéseket.

buza.jpg

A tésztafélék értékes és alapvetően fontos élelmiszerek számunkra, mert könnyen felszívódnak, könnyen emészthetőek és értékes tápanyagokat tartalmaznak függetlenül attól, hogy tojásos vagy durumtésztáról beszélünk.

Ha visszatekintünk a történelemben, azt tudjuk, hogy a tésztát Marco Polo hozta be Kínából Európába a XIII. század végén. Ebben az időben már Olaszországban is készítettek tésztát, így ezen a kontinensen sem számított teljesen újdonságnak. Míg az olaszok búzából, a kínaiak rizsből és szójából is készítették a népszerű ételt.

Magyarországon is többszáz éves múltra tekint vissza a tésztafogyasztás. Nálunk a tojásos tészta készítése terjedt el, egyrészt mert tojás hozzáadásával nagyobb tápanyagtartalmú ételt tudtak készíteni, másrészt ez volt a tojás tartósításának egyik módszere.

Ez a tendencia a mai napig is megmaradt, hazánkban 85%-ban tojásos tésztát fogyasztunk.

Európa más részein főként durumtésztát fogyasztanak, mely a nevét adó búzafajtából készül. Ennek a típusnak nagy a fehérje- és sikértartalma, így a gyártás során nélkülözhető belőle a tojás.

Nagy tápértékű, könnyen emészthető, élettanilag kiváló minőségű a durumliszt, szénhidráttartalma elhúzódóbban emeli meg és hosszan egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek is fogyaszthatják. Emellett értékes vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat is tartalmaz.

A durumtészta főzéskor rugalmas, megtartja alakját, nehezen fő szét.


A tojásos tésztában a tojásnak köszönhetően további számos fontos alkotóelem megtalálható, mint például a szelén, a mangán, a cink vagy a réz. A benne lévő fehérje jól emészthető és nagy a vitamintartalma. Mivel ezek az előnyök a durumtésztában nincsenek meg, így azt mondhatjuk, hogy táplálkozás-élettani szempontból a tojásos tészta értékesebb.

 

A fentiek alapján bátran kijelenthetjük, hogy bármelyik tésztát is fogyasztjuk, egészségesen táplálkozunk.  A választáskor inkább az elkészítendő étel típusa határozza meg, hogy melyik tésztát használjuk.

Szólj hozzá!

Címkék: tészta egészséges szénhidrát

Kagylótészta grillezett paprikamártással

2012.10.19. 15:43 :: tesztavilag

Színe alapján ez a mártás lehetne paradicsomos is, de nem az. Grillezett kápia paprikából készült, kötelezően kipróbálandó alaprecept minden tésztaimádó konyhájában! Ajánlott olyan tésztát választani hozzá, aminek a hajlataiban minél jobban megtapad a mártás, a kagylótészta például pont megfelelő erre.

grillpaprikamartas1.jpg

Hozzávalók 4 személyre

  • 1 kg kápia- vagy pritaminpaprika
  • 50 g pirított napraforgómag
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 200 ml tejszín
  • 400g SOÓS Premio Duro kagylótészta
  • 1 csokor petrezselyem
  • 20g parmezán vagy grana padano sajt

 

Elkészítés

  1. A paprikát mossuk és szárítsuk meg. Grillezni többféleképpen is lehet: a szabadban - faszénen, gázláng felett vagy a sütőben grill üzemmódban. Ha sütőben készül, akkor béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, fektessük rá a paprikákat és addig grillezzük, amíg a héja megfeketedik. Megfordítjuk és a másik oldalával is ugyanígy járunk el.  Tegyük egy tálra, takarjuk be alufóliával és hagyjuk langyosra hűlni. Ha kihűlt, húzzuk le a paprikák sült héját és magozzuk ki.
  2. A meghámozott, kimagozott paprikát botmixerrel vagy turmixgépben pépesítsük, adjuk hozzá a napraforgómag felét és ezt is turmixoljuk simára.
  3. A vöröshagymát és a fokhagymát aprítsuk fel. Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, dobjuk rá a vöröshagymát és pároljuk puhára. Ha már megpuhult, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát is és 2-3 percig pároljuk tovább.
  4. Adjuk hozzá a paprikapürét, és melegítsük át. Öntsük hozzá a tejszínt is, forraljuk fel, sózzuk, ízlés szerint.
  5. A tésztát főzzük meg, szűrjük le, majd keverjük össze a mártással.
  6. Tálaláskor szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel, reszelt vagy szeletekre vágott parmezánnal és a napraforgómaggal.

Szólj hozzá!

Címkék: vega vacsora tészta

A tészta is lehet az egészséges étrend része!

2012.10.19. 14:23 :: tesztavilag

Eloszlatunk minden tévhitet, a tészta szerepelhet a egészséges, sőt akár a fogyókúrás étrendekben is!

Az egészséges táplálkozásban nélkülözhetetlen a szénhidrátok fogyasztása. A napi energiabevitelünk 55–60%-ának szénhidrátokból kellene származnia. A tészta könnyen emészthető, jól felszívódik, és olyan alapvető tápanyagokat – vitaminokat, ásványai anyagokat, rostokat – tartalmaz, melyek szervezetünk számára fontosak.

egeszseges.jpg

A tojásos és tojás nélküli tészták fogyasztása is ajánlott, mert hasznos összetett szénhidrátokat, ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaznak.

Ma már köztudott tény, amit több klinikai vizsgálat is alátámasztott, hogy a túlzott energiabevitel és nem önmagában a szénhidrátfogyasztás felelős az elhízásért. Azt kell gondosan megválogatni, hogy mit eszünk a tésztával: energiadús, zsírosabb szalonnás, esetleg tejszínes tésztát vagy könnyebb zöldséges változatokat készítünk.

A fentiek persze nem jelentik azt, hogy a tésztaimádóknak meg kell vonniuk maguktól egy igazi spagetti carbonarat vagy egy jó tejszínes gombás tésztát. A hangsúly az arányokon van és a tudatos táplálkozáson: mindent fogyaszthatunk, csak tartsunk mértéket a nagy energiatartalmú ételek esetében, illetve megfelelő fizikai aktivitással fokozzuk az energiafelhasználásunkat.

1 komment

Címkék: tészta egészséges szénhidrát

Tarhonyasaláta grillzöldségekkel

2012.10.18. 11:51 :: tesztavilag

A tarhonyát nem csak a megszokott, hagyományos módon lehet elkészíteni, például köretként pörköltek mellé vagy pásztortarhonyának. Grillezett zöldségekkel finom salátát készíthetünk belőle!

tarhonyasalata.jpg

Hozzávalók 4 személyre

  • 1 kisebb cukkini
  • 1 kisebb padlizsán
  • 2 fej lilahagyma
  • 100g koktélparadicsom (lehet sárga vagy piros vegyesen)
  • ½ - ½   csokor  petrezselyem és menta
  • 5-6 ek. extraszűz olívaolaj
  • 1 citrom leve
  • só, bors
  • opcionális: chilipehely, pirított fenyőmag vagy napraforgómag
  • 200g Soós  tarhonya
  • 500ml zöldségleves

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A cukkinit és a padlizsánt kockázzuk egyforma, kb. 2-3 cm-es méretűre, a lilahagymát karikázzuk fel. Helyezzünk mindent a tepsir, locsoljuk meg 3-4 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és kb. 20 perc alatt szép barnára sütjük, utolsó 5-10 percben grillezzük.
  2. Közben elkészítjük a tarhonyát: olívaolajat hevítünk egy lábosban, ebben megpirítjuk a tarhonyát, majd felöntjük a forró zöldséglevessel és puhára főzzük. Ha megfőtt, egy salátástálba borítjuk és kihűtjük.
  3. A paradicsomokat is megmossuk, félbevágjuk. A zöldfűszereket felaprítjuk. A dresszinghez a maradék olívaolajba beleöntjük a citrom kifacsart levét, sózzuk, borsozzuk. Ízlés szerint tehetünk bele kevés őrölt csilipelyhet is.
  4. Amikor minden kihűlt, egy nagyobb salátástálban minden hozzávalót összekeverünk.
  5. Tálalás előtt érdemes néhány órát hűteni.

Tipp: Pirított fenyőmaggal vagy napraforgómaggal megszórhatjuk a tetejét

Szólj hozzá!

Címkék: saláta vega vacsora tarhonya

A tésztát mindenki szereti

2012.10.18. 11:51 :: tesztavilag

A tésztát mindenki szereti.

A tésztát nem lehet nem szeretni.

Tészta nélkül nem élet az élet.

Ezért indul most útjára ez a blog, hogy másokkal is megosszuk tészta iránti szenvedélyünket.

Lesznek itt hasznos és érdekes információk a tészták világából¸ szezonális receptek, tippek, trükkök és praktikák a tésztaételek elkészítéséhez.

Érdemes lesz folyamatosan figyelni a blogot, mert játékokat is tervezünk.

Első receptünk szinte nem is recept, annyira egyszerű.  Ebben is rejlik a tésztaételek nagyszerűsége: 2-3 hozzávaló, maximum 10 perc és kész is egy remek vacsora vagy könnyű ebéd.

paradicsom_bazsalikom.jpg

Paradicsomos bazsalikomos spagetti

Hozzávalók 4 személyre

  • 400 g SOÓS spagetti
  • 200 g koktélparadicsom
  • 4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1 csokor bazsalikom

Elkészítés

  1. A tésztát tegyük fel  főni, szűrjük le. Innen számítva 4-5 perc múlva már ehetünk is:
  2. Egy  serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, dobjuk rá a fokhagymát, futassuk meg az olajon, vigyázva, hogy ne égjen meg. Dobjuk rá a megmosott, felezett koktélparadicsomokat. 1-2 perc, alatt a serpenyőt rázogatva forrósítsuk át minden oldalát, hagyjuk, hogy a fokhagyma jól átjárja.
  3. Tányérokba adagoljuk ki a tésztát, halmozzunk rá a paradicsomból, szórjuk meg bazsalikommal és azonnal fogyasszuk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: spagetti vega gyors paradicsom tészta bazsalikom

süti beállítások módosítása