HTML

Friss topikok

milyenferi. klippremier

2014.12.11. 10:00 :: Tésztavilág

Rendhagyó módon ezúttal egy videóklip-premierrel jelentkezünk itt a blogon, ugyanis a milyenferi. zenekar Betűtészta című alkotása mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. A 3 éve működő budapesti csapat azzal a nem mindennapi ötlettel keresett meg minket, hogy új számukat szeretnék nálunk bemutatni, mi pedig amint megnéztük az alább látható klippet, és megláttuk a vörös posztón táncoló kis betűtésztákat, úgy éreztük, ez a felkérés számunkra megtiszteltetés.

Annyit talán a klip bemutatása előtt is elárulhatunk, hogy a „Q” betűről szóló opusz komoly mondanivalóval bír, hiszen egy hányattatott sorsa ellenére is optimista betűtészta mindennapjait ismerhetjük meg benne. Mindez nem véletlen, hiszen a zenekar saját elmondása szerint olyan dolgokról szeret dalt írni, ami közös élmény, és az ő, 30-as éveikben járó korosztályukat, a hozzájuk hasonlókat is foglalkoztatja: „A betűtésztás paradicsomlevest nem kell bemutatni senkinek, generációs, kollektív élménye mindannyiunknak. Mindannyian szerettünk, és a mai napig szeretünk belőlük szavakat kirakni, a betűtészták pedig nyilván imádnak szavakban szerepelni.” – árulta el nekünk milyen Gábor, a banda egyik tagja. „Felmerül azonban a kérdés, hogy mit érezhet szegény Q betű, hisz neki bekerülni egy magyar szóba - finoman mondva is nagy kihívás. Megsajnáltuk a Q betűt, a helyébe képzeltük magunkat, és arra jutottunk, hogy ő biztosan optimista. Azt gondoljuk, hogy feladni nem szabad! A nehéz körülmények, a hátrányos helyzet, az "apró születési hiba" ellenére mindig meg kell próbálni, és egyszer úgyis ránk talál a kanál!”

Na, de egyelőre legyen elég ennyi a nem betűtésztából kirakott szavakból, következzen az exkluzív klippremier itt a Soós Tésztavilág oldalán!

 

1 komment

Ribizli szószos diós fodros kocka

2014.12.09. 10:49 :: Tésztavilág

_lac1604.png

 

Hozzávalók:

1 csomag Soós fodros kocka

300 g fekete ribizli (akár fagyasztott)

100 g dió

50 g porcukor

100 g kristálycukor

 _lac1614.png

 

Elkészítés:

100 g cukrot enyhén megkaramellizálunk, ráöntjük a ribizlit, és jó szaftosra, puhára főzzük.

Ezután kifőzzük a tésztát, majd összekeverjük porcukorral és darált dióval.

Ha elkészült, tányérra tesszük, és mellé tálaljuk a házi ribizli szószt.

_lac1614.png

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása